Funkcionális Orvoslás


10 perces meditációk a hét minden napjára

6. nap - Hála

2017. május 22. - Funkcionális Orvoslás

shutterstock_330221405-672x372.jpg

Van ez a dolog, ez az erő, amit nem ismerünk. Tudjuk és használjuk is a nevét, és el is várjuk, hogy mások irányunkba ezt a dolgot mutassák. Persze ezt csak egónk büszkeségéért akarjuk, mert valójában nem is tudjuk, hogy miről van szó. Igazából nem ismerjük a hálát. Sőt elhanyagolandónak érezzük, képessége számunkra rejtély, ereje számunkra annyira idegen, hogy lényegtelennek tartjuk. Fogalmunk sincs, hogy a hála a legerősebb erő, amelyet ha elsajátítunk, mindenek fölött győzünk. 

Biztosan előfordult már veled is, hogy elégedetlen vagy, panaszkodsz, nyűglődsz és nem érted, hogy miért nem kapod meg azt, amire vágysz, vagy, amit úgy gondolod, hogy megérdemelnél.

A Hála meditáció meggyógyítja ezt a fajta hozzáállást, gondolkodásmódot és segít arra összpontosítani, ami már megvan, és azért hálát és elégedettséget érezni. Ez nagyon egyszerűnek és triviálisnak hangzik, de valójában, ha végiggondolod nem is olyan gyakori az, hogy hálás vagy és megelégedett, boldog azzal, azért, amid van. Sokkal egyszerűbb panaszkodni, elégedetlenkedni, mint számbavenni és hálásnak lenni azért a sok dologért, amit már elértél, megszereztél, megtanultál...stb.

Próbáld ki ezt:

1. Egy csendes szobában helyezkedj el kényelmesen és csukd be a szemeid.

2. Vegyél egy pár mély lélegzetet, figyeld a légzésed és a tested, lazítsd el mindened és csak maradj csendben egy pár percig.

3. Ha már úgy érzed, hogy a gondolataid elcsendesedtek és a légzésed nyugodt, akkor először kezd azzal, hogy hálát adsz magadnak azért, hogy egészséges vagy, szép vagy, okos és tehetséges vagy pl. Bármi, amit magadban pozitívnak értékelsz azért adj hálát! :)

4. Aztán adj hálát azokért az emberekért, akiket szeretsz és az életedben lévő jó dolgokért!

5. Ezután szélesítsd egy kicsit a látókörödet, nézd meg azokat a dolgokat is, amiket hajlamosak vagyunk természetesnek, magától értetődőnek venni, legyél ezekért is hálás. Bármi, ami csak eszedbe jut!

6. Ha végeztél a meditációval, emlékezz erre az érzésre a szívedben és tartsd meg a nap folyamán!

neale-donald-walsch-struggle-ends-gratitude-begins-8i2a.jpg

10 perces meditációk a hét minden napjára

5. nap - álmodozás

medi.jpg

Álmodozás vagy meditáció?

A meditáció alatt az elme lecsendesítése és a belső figyelem a cél, ugyanakkor hasznos lehet az irányított álmodozás, a képzelőerő és a kreativitás ugyanis a kulcs a felfedezésekhez, probléma megoldáshoz, a művészetekhez, filozófiához, találmányokhoz, a fejlődéshez és a spiritualitáshoz is.

Az álmodozás segít fejleszteni a képzelőerődet, és segít kreatív megoldásokat találni a problémákra. Egy kis vizuális segítséget nyújt álmaid életének megteremtéséhez. Próbáld ki ezt a meditációt, hogy felébreszd a benned rejlő kreativitást:

1. Egy csendes szobában indíts el valami nyugtató meditációs zenét és helyezkedj el kényelmesen.

2. Csukd be a szemed, és hagyd, hogy elméd egy olyan helyre kalandozzon, ahol már korábban jártál és szerettél- "egy biztonságos helyre".

3. Erről a helyről figyeld meg a körülötted lévő tájat, szívd magadba, és emlékezz rá, hogy milyen jó érzés.

4. Ezután, ezzel a jó érzéssel gondolj az összes dolgora, amit szeretnél létrehozni, megvalósítani az életedben. Hagyd a fantáziádat szárnyalni szabadon, és képzeld el, hogyan szeretnéd élni az életed. Ne fogd magad vissza, és részletesen képzelj el mindent.

5. A meditáció végén emlékezz rá, hogy minden lehetséges, és hogy te magad vagy a végtelen lehetőség!

Amikor megértjük, hogyan működik az elménk, mindkét világból - az elme világából és az elme nélküli létezésből is -  a legjobbat élvezhetjük. Talán ez a "nyugodt irányítás", amiről a keleti filozófusok beszélnek - tudatában vagyunk a különféle és nagyon is emberi lelkiállapotainknak, és ahelyett, hogy harcolnánk velük, megismerjük őket, és felhasználjuk őket úgy, hogy az előnyünkre váljon.

medi2.jpg

10 perces meditációk a hét minden napjára

4. nap - Vizuális meditáció

10meditation_2.jpg

A meditáció a kulcs, mely megnyitja a belső világ kapuját. Minden ember magában hordozza a béke, az öröm és a szeretet végtelen forrását, de nem mindig tudja, hogyan kerüljön kapcsolatba ezzel a forrással. Tudatos vagy éber jelenlét, amikor a figyelmünket a jelen pillanatra irányítjuk. Ebben az állapotban csak a dolgokat vizsgáljuk anélkül, hogy azok elsodornának bennünket. Csak figyeljük őket, ahogyan keletkeznek, kibontakoznak, majd eltűnnek. Emlékezzünk vissza rá, milyen volt gyerekként figyelni a bogarakat, vagy játszani. Ez a figyelem előítéletektől mentes: olyannak fogadjuk el a történéseket amilyenek.

A vizuális meditáció egy obejktumra fókuszál a meditáció teljes ideje alatt. Vannak szimbólumok, geometriai formákkal, amelyeket yantra-nak neveznek, vagy vizuális mantrák, amik ugyancsak segíthetnek.

Ebben a meditációban egy gyertya lángjára fókuszálunk.

1. Egy sötét, csendes szobában ülj le kényelmesen a földre.

2. Gyújts meg egy gyertyát és figyelj rá, hogy ne legyen túlságosan szemmagasság alatt.

3. Figyelj a gyertya lángjára, miközben könnyedén lélegzel. Ha az elméd elkalandozik csak egyszerűen irányítsd vissza a figyelmed a lángra. 

4. Nézd a lángot, ahogy táncol és formát vált. Merülj el a lángban.

5. Amikor befejezted a meditációt fújd el a gyertyát, dörzsöld össze a két tenyeredet, hogy kellemes meleg legyen és finoman tedd a szemeidre, pihentesd meg benne a őket.

infog-levels-small.jpg

10 perces meditációk a hét minden napjára

3. nap - Satnam meditáció

hssatanamaposter.jpg

Az éber figyelem, tudatosság a tudatnak azt az állapotát jelöli, amikor teljesen jelen vagyunk, mégpedig a pillanatról-pillanatra gyakorolt ítélkezés-mentes éber figyelem segítségével. Ez minden élőlény természetes állapota, nincs benne semmi ördöngősség, mindenki megtapasztalhatja, sőt egy kis gyakorlás után bármikor tudatosan „átválthatunk” a hétköznapi cselekvés üzemmódból a létezés állapotába. Ezt gyakorolhatjuk és fejleszthetjük rendszeres meditációval.

A napi 10 perc meditációs sorozat harmadik részében egy egyszerű mantra meditációt, a Satnam meditációt próbálhatsz ki, ami hangokat és mozgást használ. A SA-TA-NA-MA szótagokat és a megfelelő mozgást fogjuk itt gyakorolni, hogy ezzel is segítsünk elmélyíteni figyelmünket, magunkra irányítani a fókuszt, ítéletek és elvárások nélkül. Fontos, hogy mindig türelemmel gyakoroljunk, ne legyenek elvárásaink. Ezt nekem is meg kell tanulni, elengedni az elvárásaimat, és feloldóni a pillanatban, anélkül, hogy megpróbálnék megfelelni és meg akarnám csinálni ezt is, mint egy feladatot. Figyeld meg ezeket a gondolatokat, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőled, és próbáld őket elengedni és csak örülni annak, hogy most nem kell teljesíteni semmilyen elvárást. :)

A gyakorlatban ez a következőt jelenti:

1. Ülj le, helyezkedj el kényelmesen, a gerinced legyen egyenes. Vegyél egy pár mély lélegzetet.

2. Először mondjuk ki a szótagokat hangosan, aztán csak suttogva, majd a végén csak magunkban, anélkül, hogy a nyelvünk vagy az ajkaink megmozdulnának.

3. Kezd a SA hanggal, közben érintsd meg a mutatóujjaddal a hüvelykujjadat.

4. Folytasd a TA hanggal és most érintsd meg a középsőujjaddal a hüvelykujjadat.

5. Most NA hang közben a gyűrűsujjaddal érintsd meg a hüvelykujjad.

6. Végül a MA hang közben a kisujjaddal érintsd meg a hüvelykujjadat.

7. Ismételd ezt a gyakorlatot végig a meditációd alatt.

8. Amikor végeztél hagyd abba a mantrázásd és lassan nyisd ki a szemeidet.

 

freemeditations_clip_image002.jpg

 

 

10 perces meditációk a hét minden napjára

2. nap - Csakra tisztító meditáció

meditate-while-you-medicate-chakra-cleanse-weedist1.jpg

A csakrák az energia kerekei a testben. Hét fő csakra található a gerincoszlop mentén, a gerinc aljától egészen a fejünk tetejéig. Hangok és színek vizualizációjával megnyithatjuk és összehangolhatjuk a csakrákat. Ha hosszabban szeretnél olvasni a csakrákról, nézd meg az előző cikket

Ehhez a meditációhoz ülj egy olyan helyre, ahol nem zavar senki. Ha hangokat ki is akarod mondani, nem csak elképzelni, akkor olyan helyen meditálj, ahol ezt bátran megteheted :)

1. Ülj le, helyezkedj el kényelmesen, a hátad legyen egyenes. Vegyél egy pár mély lélegzetet a hasadba.

2. Most helyezd a figyelmed a gerincoszlop aljára, a gyökércsakrára. Képzeld el, érezd a piros színt, mint egy örvényt a gerincoszlopod legalján, ami hátulról előrefelé forog. Gondolj vagy mond ki hangosan a LAM mantrát.

3. Most helyezd a figyelmed a második csakrára, a szexcsakrára, a kreativitás és a szexualitás központjára, amely a köldök alatt és a szeméremcsont fölött helyezkedik el. Képzeld el a narancssárga örvényt és ismételd a VAM mantrát.

4. Haladj tovább a Solar plexus, vagyis a napfonat irányába. Ez a csakra a köldök magasságában helyezkedik el. Képzelj el egy napsárga örvényt és ismáteld a RAM mantrát.

5. Most helyezd a figyelmed a szívedre, a szívcsakrára. Képzeld el a zöld színt és ismételd a YAM mantrát.

6. Haladj a következő csakrára, a két szemöldököd közt lévő 6. csakrára, vagy a harmadik szemre, az intuíció központjára. Képzeld el az indigó színt és ismételd a SHAM mantrát.

7. Végül elértük az utolsó, a hetedik csakrát, avagy a korona csakrát, ami a fejed tetején helyezkedik el. Ez a megvilágosodás forrása. Képzeld el az ibolya vagy ragyogó fehér színt és ismételd az OM mantrát.

Ahogy végeztél a meditációval maradj csendben egy pár pillanatra, majd lassan nyisd ki a szemed.

nikola-tesla1.jpg

10 perces meditációk a hét minden napjára

Első nap - SO HUM

meditation-women.jpg

Úgy tűnhet, hogy az elfoglalt életünk irányít minden ébren töltött pillanatunkat, könnyen elfeledkezünk róla, hogy a meditációval egy szervezettebb, nyugodtabb, kevésbé kaotikus életet teremthetünk magunknak. A leggyakoribb kifogás mégis a "nincs időm".

Gondolj csak bele egy nap mennyi felesleges energiát pazarolunk el pl. kulcscsomó, telefon keresésére, vagy elfelejtett kódokon gondolkozunk, próbáljuk észben tartani a rengeteg időpontot, megbeszélést, feladatot. Halogatjuk őket, ami csak még több frusztrációt okoz. Hidd el teljesen jól tudom miről beszélek, pontosan így történik velem is minden nap, amikor elvesztem a fókuszt és kapkodva végigtolom a napot.

Csupán napi 10 perc, hogy lekapcsoljunk a nyugtalanságról és rákapcsolódjunk az "univerzális energiákra" és az életed rendezettebb, nyugodtabb és hatékonyabb lesz.

A következőkben leírok 7 féle meditációt, próbáld ki őket a következő héten. Figyeld meg a különbséget. Nyugodtabb leszel, tudatosabb, és magabiztosabb.

Első nap - SO HUM meditáció

A So Hum légzés meditáció a légzés mantráját használja. Ez egy univerzális mantra, amely utánozza a légzés hangját, melynek célja, hogy elcsendesítse és megnyugtassa az elmédet. Amikor feszültek, frusztráltak és idegesek vagyunk a So Hum mantra emlékeztet a nyugodt légzésre majd. 

1. Csukd be.a szemed és hozd a figyelmed a testedre és a légzésedre.

2. Scanneld végig a tested a fejed búbjától a lábujjhegyedig. Figyeld meg, hogy hol tapasztalsz feszültséget. Engedd el ezeket a feszültségeket, lazítsd el ezeket a részeket.

3. Most vezesd a figyelmed és az egyik kezed a hasadra. Érezd, ahogyan mozog a ki és belégzés alatt.

4. Gondolj most a SO mantrára a belégzés alatt és a HUM mantrára kilégzés alatt. Ha feszült vagy hosszabb ki- és belégzéseket végezz.

5. Amikor már nyugodtabbnak érzed magad folytathatod a mantrárt magadban, miközben hagyod, hogy a légzésed visszaálljon normális kerékvágásba. Próbáld meg ne manipulálni a légzésed. Hagyd, hogy magától megtörténjen!

6. Amikor végeztél a meditációval, egyszerűen csak hagyd abba a mantrát és ülj csendben egy-két percig, majd lassan nyisd ki a szemed.

Inner Worlds, Outer Worlds - Part 1 - Akasha

A belső világok, külső világok című film első része - Az Akasha

Az Akasha a meg nem testesült, a "semmi" vagy az üresség, amely kitölti a tér vákuumát. Ahogy Einstein is rájött, az üres tér valójában nem is üres. A szentek, bölcsek és jógik, akik magukba néztek azt is felismerték, hogy az ürességen belül egy megfoghatatlan hatalom, az információ vagy az energia hálója van, mely mindent összekapcsol. Ezt a mátrixot, vagy hálót a történelem során Logosnak, Higgs mezőnek, vagy Primordial OM-nak és ezer más néven hívták. Miután rájövünk, hogy van egy forrás, amely az összes tudományos és spirituális kutatás gyökere, hogyan mondhatjuk, hogy "vallásom", "Istenem" vagy "felfedezésem". 

"Egy homokszemben lásd meg a világot,

egy vadvirágban a fénylő eget,

egy órában az örökkévalóságot,

s tartsd a tenyeredben a végtelent."

William Blake

Mik azok a Csakrák?

chakras.jpg

A szanszkrit csakra szó kereket, lemezt jelent, de a buddhista jóga forgatagnak, vagy örvénylésnek is fordítja. A jógában, a meditációban és az ájurvédában ez a kifejezés az egész testben lévő energia kerekekre utal. A sok ezer esztendős hindu bölcselet alapján az ember lényegesen több, mint kézzel fogható hús-vér testrészek halmaza. Rendelkezik más, szemmel nem látható, kézzel nem tapintható szervekkel is, amelyek szinte fontosabbak a fizikai testnél. Ilyen belső, láthatatlan energiaközpontok a csakrák is. 7 fő csakra van, melyek a gerinc mentén helyezkednek el, kezdve a gerinc aljától egészen a fejünk tetejéig.

Ha vizualizálni szeretnél egy csakrát a testedben, képzelj el egy forgó energia kereket, melyben az anyag és a tudat találkozik. Ez a láthatatlan energia, az úgynevezett prána, a létfontosságú életerő, mely szabályozza a test összes életfunkcióját.

A fő csakrák szerepe

Ezek az örvénylő kerekek megfelelnek a testben lévő hatalmas idegcentrumoknak. A hét fő csakrának mindegyike tartalmazza az idegek és nagy szervek kötegeit, valamint az érzelmi és lelkiállapotainkat. Mivel minden mozog, elengedhetetlen, hogy a hét fő csakra nyitva maradjon, valamint, hogy össze legyenek hangolva. Ha elzáródás van, az energia nem tud áramolni. Gondolj pl. egy olyan egyszerű dologra, mint a fürdőkád lefolyója. Ha túl sok haj kerül bele, a kádból nem tud lefolyni a víz, stagnál benne és végül baktériumok és penész telepszenek meg benne. Ugyanúgy van a testünk és a csakrák is. A fürdőkád egyszerű, így a javítás is egyszerű, csupán ki kell szedni a lefolyóban felgyülemlett hajszálakat.  

A csakra megnyitása egy kicsit nagyobb kihívás, de nem olyan nehéz, ha tudatos vagy. Mivel az elme, a test, a lélek és a szellem szorosan kapcsolódik egymáshoz, az egyik területen tapasztalható egyensúly hiányának felismerése segíteni fogja a többiek egyensúlyát.

Az anyagi csakrák

Az első három csakra a gerinc aljától kezdve, az anyagi csakrák, melyek inkább fizikai természetűek.

essential-oil-for-the-first-chakra-the-root-chakra-muladhara-pliz0qcffh.jpg

Első Chakra - A Muladhara - Gyökércsakraa stabilitás, a biztonság és alapvető szükségleteink csakrája. A farkcsont és keresztcsont magasságában, tehát a gerincoszlop alsó végén helyezkedik el. Ez magában foglalja az első három csigolyát, a húgyhólyagot és a vastagbelet. Amikor ez a csakra nyitva van, biztonságban és félelem nélkül érezzük magunkat. Fő feladata a földelés a biztonság megteremtése. Ez azt jelenti, hogy a testünkben élünk, szeretjük azt és elismerjük szükségleteit. Felelős fizikai erőnkért és a vitalitásunkért, ezen kívül a gyökércsakra vezérel minden tisztulási folyamatot. A legalacsonyabb rezgésszámú csakra. Színe a piros. Eleme a föld.

e699b5cefd708eaddd4418741681267d.jpg

Második csakra - A Svadhisthana - Szexcsakra: ez a csakra a kreativitásunk és a szexuálitás központunk. A köldök alatt és a szeméremcsont felett fekszik, és a kreatív kifejezésért felel. Színe a narancssárga. Eleme a víz.

essential-oil-for-the-third-chakra-the-solar-plexus-chakra-manipura-ldsxnrglog.jpg

Harmadik csakra - A Manipura - Solar Plexus - Köldök csakra:  ez a terület a köldöktől a mellbimbóig tart. A harmadik csakra a személyes hatalom forrása. E csakra fő témája az érzelmek, különösen az agresszió kezelése, feldolgozása. Testi síkon az emésztés tartozik ide – a táplálékot úgy emésztjük meg, mint ahogy az érzelmeinket.
Ez a csakra gyakran azért zárt, mert az illető fél saját erejétől, így elnyomott agressziója saját maga ellen irányul és ez hosszútávon fekélyeket okoz. Színe a napsárga. Eleme a tűz.

essential-oil-for-the-fourth-chakra-the-heart-chakra-anahata-kegxxjc22s.jpg

A negyedik csakra: az anyagi és a szellemi világ közti híd

A szívközpontban található, a negyedik csakra, az Anahata. Pont középen helyezkedik el, és egyesíti az alacsonyabb anyagi csakrákat és a magasabb szintű szellemi csakrákat. A negyedik is spirituális, de hídként szolgál a testünk, az elme, az érzelmek és a szellem között. A szívcsakránk a szeretet és a kapcsolatunk forrása. E csakra fő témája a megbocsátás, a megnyílás, a feltétel nélküli szeretet és az együttérzés. A szívcsakrával való foglalkozás egyik célja, hogy az emberi kapcsolatokban kiegyenlítsük az adást és az elfogadást. E kettő harmóniája szükséges a szívcsakra megfelelő működéséhez. Ha a fizikai csakrákkal vagyis az első három csakrával dolgozunk, akkor jobban meg tudjuk nyitni a szellemi csakrákat. Színe a zöld. Eleme a levegő.

A szellemi csakrák

essential-oil-for-the-fifth-chakra-the-throat-chakra-vishuddha-i1t1urvyin.jpg

Ötödik csakra - A Vishuddha - a Torokcsakra: A torok területén, a gégefőnél található. A torokcsakra fő témái az önfegyelem és a kommunikáció. Az ötödik csakrához tartozik a nyak, a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigyek, a gége, a hangszálak, a száj és a nyelv. Színe a kék. Eleme az éter.

essential-oil-for-the-sixth-chakra-third-eye-chakra-ajna-af0k1oijvc.jpg

Hatodik csakra - Az Ajna - Homlokcsakra - Harmadik szem: A szemöldökök között helyezkedik el. A harmadik szem fő témája: Mi az életfeladatom? A lélek székhelye, ez vezérli a koncentrációt, az intuíciót és a meditatív képességeinket. Az Ajna az intuíciónk középpontja. Mindannyiunknak vannak intuíciói, de nem hallgatunk rá, vagy figyelmen kívül hagyhatjuk figyelmeztetéseit. A hatodik csakra megnyitására való összpontosítás segíteni fogja ezt a képességet. Színe az indigó. Eleme nincs, mert az anyagi síkon túl van.

essential-oil-for-the-seventh-chakra-the-crown-chakra-sahasrara-yf5xhgnnbc.jpg

Hetedik csakra- A Sahaswara csakra vagy az "ezer szirmú lótusz" csakra - Koronacsakra: A fej tetején/koronáján található. Ez a megvilágosodás csakrája és a spirituális kapcsolat a felsőbb énünkhöz, másokhoz és végül az istenihez. E csakra fő témája a megbékélés, megnyugvás, magasabb energiák jelenléte és a szellemi növekedés. A legmagasabb rendű csakra. Fizikai síkon az intuícióért felelős. Eleme nincs, mert az anyagi síkon túl van.

A csakrák összehangolása

Annak tudatosítása, hogy mely csakra, vagy csakrák nincsenek egyensúlyban nagyon fontos, hogy összehangolhassunk minden csakrát. A testünk folyamatosan hullámzik az egyensúly és kiegyensúlyozatlanság között. Hacsak nincs nyilvánvaló probléma a test egyik területén, az egyensúlytalanságokat nehéz észlelni. Ezért jó tudatosítani a testedet, megismerni azt, figyelni a jelekre, hogy megelőzhessük a bajt.

Például gyakori székrekedés jelezhet blokkot az első csakrában. Az ismétlődő torok problémák az ötödik csakra zavarát jelezhetik. A gyakori fejfájás a homlok környékén a hatodik csakra blokkját jelzi...stb.

Az éber figyelem, tudatosság a tudatnak azt az állapotát jelöli, amikor teljesen jelen vagyunk, mégpedig a pillanatról-pillanatra gyakorolt ítélkezés-mentes éber figyelem segítségével. Ez minden élőlény természetes állapota, nincs benne semmi ördöngősség, mindenki megtapasztalhatja, sőt egy kis gyakorlás után bármikor tudatosan „átválthatunk” a hétköznapi cselekvés üzemmódból a létezés állapotába. Ezt gyakorolhatjuk és fejleszthetjük rendszeres meditációval.

 "AZ  INTUITÍV  ELME  EGY  SZENT  AJÁNDÉK,

ÉS  A  RACIONÁLIS  ELME  EGY  HŰSÉGES  SZOLGA.

MI  LÉTREHOZTUNK  EGY  OLYAN  TÁRSADALMAT,

AMELY  TISZTELI  A  SZOLGÁT, 

ÉS  ELFELEJTETTE  AZ  AJÁNDÉKOT."

Albert Einstein